7. kép — Az Iszlám aranykora
Az iszlám világában a Korán első példányai voltak a legelső könyvek. A tudás utáni vágy és a könyvek szeretete azonban nem az iszlámmal jelent meg, a muszlimok körében csak kiteljesedett az, ami már korábban is jellemezte a szír, perzsa és más tudományos központokat. A kínai, szanszkrit és iráni művek már az iszlám korai századaiban lefordításra kerültek, majd ezt követték a görög és római filozófusok, matematikusok, csillagászok, orvosok és más tudósok írásai.
Az araboknak számos lehetőségük volt arra, hogy az olvasás, a könyvek szeretetét megtanulják, hogy az írás, a könyv jelentőségét felismerjék. Az iszlám előtti idők különböző kultúráinak meséiből merítő, egységes óriási gyűjteménnyé formált „Ezeregyéjszaka” számos történetéből kiderül, hogy a mesék egyes szereplői tudtak és szerettek olvasni – már Mohamed megjelenése előtt. A mesemondó Sehrezád-ról például így szól a mesefolyam egyik változata: „sok könyvet, krónikát olvasott, régi királyok történetét, regéket letűnt idők népeiről; mondják, hogy ezernyi könyvet gyűjtött össze, régi nemzedékekről és hajdani királyokról szóló históriákat meg költők műveit.”[19]
A mesegyűjtemény egyik történetében így dicsőítette egyik szereplő a (könyv)írást:
„Meghal minden író, elássa az Idő,
De az, amit leírt, idővel egyre nő.
Ezért, amit leírsz, tökéletes legyen,
Ragyogjon a papír a Végítéleten.”[20]
E történetek, melyekben nem csupán az uralkodók és nagyvezírek, de egyes nők, sőt még a teherhordók is tudnak olvasni, – másodlagos forrásként – mutatják az iszlám által meghódított népek olvasás-szeretetét. E szokás már a 8. századtól az arabság körében is visszaköszön, az oktatásügy kibontakozásával és a könyvmásolás fellendülésével, könyvtárak alapításával pedig jelentős lendületet vett a könyvkultúra kibontakozása. A könyvek tanulmányozása nem kevesek kiváltsága volt: sokan hozzáfértek a különböző művekhez, akár olvasóként akár – egyben – tulajdonosként is. Széles körben elterjedt a könyvmásolás- és könyvkötés szokása, egyes értékes példányok akár évszázadokon keresztül is öröklődtek egy-egy családon vagy csoporton belül. Egy 9. századi arab szerző, Dzsáhíz szerint a könyv „a tudás teli zsákja, az okosság és a tudás megőrző edénye.”
A madraszák világa, a kalligráfia, a papírkészítés és a muszlim könyvkultúra kibontakozása egymástól elválaszthatatlan jelenségek. A 8. századtól egyre inkább papírra írott szövegek bekötése az ókorban már kidolgozott és megszokott módszereket követte. A papíríveket három vagy öt dupla lapba hajtogatták, és a szövegírás során minden egyes ív átmenetekor megjelölték az előző lap utolsó szavát. A könyveket (díszes) bőrbe kötötték.[21] A kéziratos könyvek másolása nagyon fontos, időt, türelmet és felkészültséget kívánó elfoglaltság volt. E művelet egyrészt a mecsetekhez, a falaik között működő madraszákhoz kötődött. A tanulók másolás vagy diktálás útján jegyezték le egy-egy szerző (a tanár) műveinek szövegét. Jegyzeteiket aztán hitelesítés végett megmutatták a szerzőnek (tanítónak), aki engedélyt (idzsáza) adott rá, hogy a kéziratot terjesszék. Ez nagyon fontos lépés volt a szöveghűség megőrzése miatt.
8. kép — 13. századi tudósok egy könyvtárban a Hariri Makamák című kéziratából
Mivel nem volt mindenkinek alkalma arra, hogy a tág birodalmon belül a leghíresebb oktatási központokat, tanítómestereket felkeresse, számos másolóműhely működött az iszlám valamennyi főbb kulturális központjában, Damaszkusztól Córdobáig, hogy az olvasói igényeket kielégítsék. Az e műhelyekben illetve uralkodói vagy magánkönyvtárakban folyó könyvmásolás kapcsán is ki kell emelnünk az elkészült szöveg hitelességének ellenőrzését, amely munkamozzanatot általában külön ezzel a feladattal megbízott tudós személyek végezték. Nem csupán középkori diákokat és tanárokat találhatunk a másolók népes táborában, hanem a források szerint nem egyszer nagyhírű tudósok is kivették részüket e fáradtságos munkából. Ennek több oka is lehetett: a jeles optikus, a 9-10. század fordulóján élt Ibn al-Haiszám például kenyérkereseti forrásként használta másolói kapacitását, a 13. századi ad-Dahvar orvosi könyvek másolásából élt. Ezen kívül egy-egy neves szerző vagy tudós azért is vállalkozhatott könyvmásolásra, mert így a saját elméjét is pallérozta, illetve alkalma nyílt személyesen ügyelni a szöveg helyesírására, a szöveghűségre. A 12. században élt nagy hírű tudós, Averroës például több, mint tízezer lapnyi szöveget másolt le élete során.[22] A másolók között nők is akadtak szép számmal, Córdobában például 160 hölgy dolgozott e szakmában a 10. században.[23]
Már a 9. században, az Abbászidák uralkodásának idején megjelentek az első könyvesboltok a bagdadi bazárban. E század végére már száz fölött volt a könyvkereskedők száma csak ebben a városban.[24] A papír elterjedésével kialakult egy külön szakma, a varrák mestersége, aki egy személyben volt könyv- és papírkereskedő, sőt, akár könyvmásoló és író is. Legtöbb idejét e férfiú a bazár porától távol eső kis boltjában (esetleg a mecsethez illesztett kis bódéban) töltötte, ahol vendégül látott másolókat és vevőket, és ahol az árusításon és másoláson kívül tudományos viták is folytak a művelt tudósok és tanítványaik között.[25] A régi Kairóban például a 11-12. század fordulóján Ibn Szuráh volt a legjelentősebb könyvkereskedő, aki csakis ritka könyveket forgalmazott, és csak hetente kétszer fogadta a gyűjtőket. Córdobában a 11. században Ibn Abbász, Bagdadban a 14. században a kurd Zain al-Dim al-Amidi volt a leghíresebb könyvárus.[26] A nagyobb városokban a 9-10. században már olyan sok könyvárusító hely volt, hogy külön negyedet foglalt el a szúk al-varrákín, a könyvesek piaca.[27]
Az a kép, ahogyan a 14. században élt Ibn Battúta vagy a 15. században alkotó al-Makrízi leírta a kairói könyvpiacot, a nagy magyar orientalista, Goldziher Ignác 20. század eleji utazásáig mitsem változott. Az egyiptomi fővárosban ajándéktárgyak után kutatva Goldziher a könyvesek utcájába jutott: „hol különböző bódékban (dukkan) két igen ellentétes dolgot árulnak: könyvet és papucsot. Sajátságos, hogy a keleti városokban (Szíriában is tapasztalhattuk ezt) e két árucikket egy és ugyanazon bazárban árulják, s még sajátságosabb az összefüggés oka. A könyveket többnyire vörös bőrbe kötik, s a papucsok is rendszerint ugyanolyan vörös bőrből készülnek, minőből a könyvek táblái. Igen csábító ugyan itt maradni, hogy valamely értékes buláki nyomtatvány iránt alkuba ereszkedjünk Haszan barátunkkal, a könyvkereskedővel vagy mekkai szomszédjával, ki nekünk a „korán”-on kívül minden könyvet, akár hagyományművet, akár a szent Omar ibn al-Farid dívánját mérsékelt vételár mellett átengedni kész, s a keleti kereskedelem kánonjához tartozó alkudozás által igen hosszúra nyújtott vételművet tartalma alatt pár tucatszor, mégpedig meglehetős tolakodó módon, kérdezősködik drága egészségünk felől, s ezenkívül a hangulat emelése céljából egypár csésze kávéval és nargilével is kedveskedik.”[28]
9. kép — A „Bölcsesség Házának” képzeletbeli rajza
Ben Said hasonlóan élénknek írta le egy művében a kalifátus-korabeli Córdoba könyvpiacát, ahol szintén sok könyvárus kínálta portékáját, és gyakorta tartottak könyvárveréseket. A bibliofil al-Hadrami története az egyik legismertebb forrás, mely idézi az egykori Córdoba könyvpiacának hangulatát: „Jártam egyszer Córdobában, és gyakran kimentem a könyvpiacra, hogy lássam, árulnak-e valami olyan könyvet, amit nagyon szeretnék megvenni. Egy nap aztán, végre elém került egy szépen írott, elegáns kötésű példány. Nagy volt az örömem. Kezdtem licitálni, de az árverést vezető közvetítő magatartása változott irányomban, mutatván, hogy valaki más jobb árajánlatot tett. Egészen csillagászati összegig vertem fel a könyv árát, jóval felette a kötet igazi értékének. Ám látván, hogy valaki még nálam is többet ajánl, mondtam az árverezés vezetőjének, mutassa meg, ki az a személy. Mutatott nekem egy nagyon elegáns ruházatú férfiút, aki előkelőnek látszott. Közelébe férkőztem, és ezt mondtam neki: – Allah legyen Önnel, doktor úr. Ha elhatározta, hogy ezt a könyvet mindenképp elviszi, én nem makacskodom tovább. Épp eleget alkudoztunk és emeltük az árakat. – Ő erre azt felelte, hogy – Bocsásson meg, de nem vagyok én orvos. Meg sem néztem, miről szól ez a könyv. De annak, aki szeretne Córdoba előkelőségei közé beilleszkedni, illendő könyvtárat alapítania. A könyvtáram polcai között van még egy üres, ami éppen akkora méretű, mint ez a könyv, és mivel láttam, hogy szépen írott és jóféle kötése van, megtetszett. Az ár nekem nem számít, Allahnak hála, futja a pénzemből ilyenfajta dolgokra.” Ezt hallván, én nem bírtam türtőztetni magam, és azt feleltem neki: – Igen, az ilyen embereknek, mint maga, van pénzük. Ám igaz az, amit a közmondás mond: Annak ad diót Allah, akinek nincs foga. Én, aki ismerem a könyv tartalmát, és szeretném használni, szegénységem miatt nem tudok hozzájutni.”[29] Az ilyen – kissé szélsőséges – esetektől eltekintve a könyveknek az iszlám területén többé-kevésbé kiszámítható ára volt. A könyvárak alakulása koronként és helyszínenként természetesen változott, és nagyon sok függött attól is, hogy milyen volt egy-egy mű iránti kereslet, hogy mennyire volt ritka vagy kivételesen szép kivitelezésű egy könyv. Emelte egy adott kötet árát az, ha maga a szerző készítette, hiszen ő azonnal ellenőrizni is tudta a szöveget. Számított, hogy milyen anyagra és milyen színű, minőségű tintával írták. Nagyon jelentős volt, hogy a könyvmásoló mennyire volt a kalligráfia mestere, alkalmazott-e érdekes, művészi értékű díszítéseket a könyv elkészítése során. Egyes esetekben a munka gyorsaságát is meg kellett fizetni. A 9. századi Bokharában például 50 és 1000 dinár között mozgott a könyvek ára,[30] amely adat önmagában is mutatja a rendkívüli eltéréseket.
____________________
[19] Az Ezeregyéjszaka meséi. Európa, Budapest, 1974. Fordította: Honti Rezső, 11. o. | URL — Antikvarium.hu | PTE OPAC — E 99
[20] A teherhordó és a három leány története. Fordította: Vajkay Lajos, i. m. Ezeregyéjszaka meséi Uo., 39. o. | URL — Antikvarium.hu | PTE OPAC — E 99
[21] DÉVÉNYI- IVÁNYI i. m., 68. o.
[22] MAZAHÉRI, A.: A muszlimok mindennapi élete a középkorban a 10-től a 13. századig. Európa, Budapest, 1989. 187. o. | URL — Antikvarium.hu | PTE OPAC — 930.8 M 49
[23] Művelt muzulmán nőkről lásd: KÉRI, K.: Nők a fátyol mögött. Valóság (ISSN 0324-7228), XLI. évf., 1998/augusztus, 8. sz., 64-70. o. | URL — PEA PTE | URL — Kerikatalin.wordpress.com
[24] HITTI, P. K.: History of the Arabs. MacMillan, London, 1960. 414. o. | URL — Archive.org
[25] DODGE, B.: Muslim Education in Medieval Times. The Middle East Institute, Washington, 1962. 14. o. | URL — Education.mei.edu
[26] MAZAHÉRI i. m. 188. o.
[27] DÉVÉNYI – IVÁNYI i. m., 84. o.
[28] GOLDZIHER, I.: Az iszlám. Magvető, Budapest, 1980. 384-385. o. | URL — Antikvarium.hu | PTE OPAC — 290.6 G 50
[29] BEN SAID: Maghreb. Spanyolra fordította Ribera y Tarragó, J., spanyolból magyarra fordította Kéri, K. In: SÁNCHEZ-ALBORNOZ, C.: La España musulmana I. Espasa-Calpe, Madrid, 1978. 415-416. o. | URL — Abebooks.com
[30] TRITTON, A. S.: Materials on Muslim Education in the Middle Ages. Luzac and Co. Ltd., London, 1957. 195. o. | URL — Worldcat.org