17. kép — Középkori muszlim tudósok
A fentiekben ismertetett nyilvános vagy magánkönyvtárak mindennapi működtetése meglehetősen komoly feladatot jelentett a megbízott személyzetnek. Hasonlóan, mint a nagy ókori könyvgyűjteményeket, a középkori iszlám könyvtárait is számos ember munkája tartotta életben. A könyvtár vezetőjén kívül a külön e célra kialakított épületekben dolgoztak a kisegítők, a könyvmásolók, a könyvkötők, a korrektorok és gyakran a fordítók is. A közkönyvtárak köteteinek használói között több volt a másoló, mint az olvasó; emiatt biztosították az emírek és kalifák az ingyen tintát és papírt is a fenntartásuk alá tartozó intézményekben. Valószínűleg a könyvtári funkciók elemi szintjével magyarázható, hogy a középkori iszlám világában nem jött létre egy, speciálisan könyvtárépítésre alkalmazott építészeti megoldás. A könyvtár vagy a mecseten belül volt, vagy az uralkodói palotában, ez utóbbi legszebb, legtágasabb termében. Ha külön helyiség(ek)ben tartották a könyveket, akkor azok raktárak és olvasótermek is voltak egyben, sőt, tudományos viták lefolytatására szolgáló termek is.[52] Az ajtórések függönnyel záródtak, a talajon szőnyegeket (vagy gyékényt) helyeztek el. A falakat általában egyszerűen lemeszelték, és a falnak támasztva tartották a fából készült szekrényeket vagy ládákat. Az értékes könyveket (pl. a Korán egy-egy remekbe szabott példányát) – miként gyakorta manapság is – kiemelték a helyükről, és speciális vitrinekben állították ki. Minden szekrényhez vagy ládához tartozott egy katalóguslap, amelyre rávezették, hogy milyen könyvek találhatóak benne. A nagyobb könyvtárakban rendezőelvként próbálták figyelembe venni a könyvek témáját, és egy helyre tették az azonos tudományághoz vagy ugyanahhoz a szerzőhöz tartozó műveket. Ez azonban kicsit nehézkes volt mindenütt, mert a könyvek sokféle mérete bonyolította az észszerű pakolást. Külön rekeszekben, fekvő helyzetben gyűjtötték például a nagyobb méretű köteteket. A szekrények és polcok elrendezésénél azt is figyelembe vették, hogy a tudományok hierarchiáját alapul véve melyik mű a fontosabb. Mindig a legértékesebb művek voltak felül. Így például a Korán mindig legfelül volt, és csakis alatta helyezkedhetett el a hadísz szövege.
A téma szerinti osztályozás általában a könyvek három főbb csoportra bontását jelentette: az elsőbe tartoztak a legfontosabb, és éppen ezért mindig legnagyobb példányszámú vallásos művek (a Korán, a hadísz, valamint művek a vallásjog, a dogmatika és a misztika köréből). A második csoportba tartozó könyvek felölelték a bölcsészeti tudományokat (filológia, grammatika, retorika, logika, költészet, történelem, irodalom stb.), a harmadik nagy együttest pedig a „filozófiai” tudományok jelentették (matematika, orvoslás, fizika, zene, metafizika stb.).[53]
16. kép — A „Bölcsesség Háza” Bagdadban
A könyvtár vezetője általában olyan férfi volt, aki jól ismerte a könyvek java részét, és akiben a könyvek tulajdonosa maradéktalanul megbízott. Legfőbb feladata a könyvek őrzése volt, a kéziratok védelme a tolvajoktól, a nedvességtől, a kártékony rovaroktól és a tűztől, de őt terhelte a felelősség amiatt is, hogy a könyvmásolás rendben és minél inkább hiba nélkül menjen végbe. Ha a könyvtár kölcsönzött is, az igazgatónak kellett megtenni a szükséges lépéseket a könyvállomány megóvása kapcsán.
A könyvtárak fenntartása nem volt mindig zökkenőmentes. Újra meg újra jelentős összegeket kellett költeni Bagdadtól Córdobáig a működtetésre. Al-Makrízi például, beszámolva Hákim kalifa kairói könyvtáráról, leírta, hogy az évi 257 dinárból „jut az abadáni gyékényre és a hozzá hasonlókra 10 dinár, továbbá írás és másolás céljára papírra 90 dinár, könyvtárlókra 48 dinár, a felhasznált vízért 12 dinár, a könyvtárszolgáknak 15 dinár, a felügyelő vallástudók számára tinta 15 dinár, a felügyelő fakíhok (vallási emberek) számára tinta, papír és toll 12 dinár, a függönyök megjavítására 1 dinár, könyvek borítóinak vagy papíranyagának helyrehozatalára 12 dinár, téli takaróra 5 dinár, télen szőnyegekre 4 dinár, és így tovább.”[54] Egyébként a könyvadományozás vagy a könyvtáraknak tett felajánlások is ájtatos cselekedetnek számítottak az iszlám világában, és arra is több példát lehet hozni, hogy a diákok, a szegények – az ingyenes belépésen kívül – különböző (fentebb már említett) jótéteményekben, ellátásban részesültek az uralkodói könyvtárakban. Valószínűleg széles körben ismert és fennen hirdetett volt az a hagyomány, amely mások segítésére késztette a moszlimokat: „Egy muszlim nem tud semmi jobbat ajándékozni testvérének, mint a bölcsesség egy szavát, ha Allah csak egy bölcs ember felé vezérli az utadat, jobb az teneked, mint az egész világ.”[55]
____________________
[52] ESCOLAR i. m., 138. o.
[53] Uo., 140. o.
[54] Idézi: DÉVÉNYI – IVÁNYI i. m., 91. o.
[55] IBN DZSÁIR-t idézi: CHEJNE, A. G.: Historia de España musulmana. Catedra, Madrid, 1993. 159. o. | URL — Iberlibro.com