18. kép — A középkori Damaszkusz (az Ashrafīya könyvtár katalógusának borítóképe)
Az iszlám művelődés korai történetét áttekintve világosan látszik, hogy e kultúrkörön belül is megvolt a könyveknek és a könyvtáraknak a saját sorsuk. Mégpedig – amint az a kisebb és nagyobb, a nyilvános és magánkönyvtárak iszonyú pusztulásáról szóló sorozatos beszámolók alapján kitűnik – szomorú sors. Mivel a muszlim világ keleti és nyugati felében egyaránt jellemző volt a gyakori uralkodó- illetve dinasztiaváltás, mivel egymást érték a belharcok, a vallási irányzatokkal, vallásjogi iskolákkal összefüggő csatározások, mivel folyamatos politikai, hatalmi villongásoknak lehetünk tanúi az évszázadok forrásait megidézve, nem váratlan és nem érthetetlen a könyvtárak pusztulásáról, széthordásáról vagy kiárusításáról szóló számos híradás. Mindenekelőtt ki kell emelnünk, hogy az iszlám könyvtárainak pusztítói legtöbb esetben maguk a muszlimok voltak. Ugyan találhatunk példát mongolok, keresztények és mások által végrehajtott könyvpusztításokra is, de gyakoribb az olyan feljegyzések száma, melyek arról tanúskodnak, hogy egy-egy, hatalomra kerülő irányzat – üldözendő megdöntött elődei vallási-politikai (eretnek!) nézeteit – döntött egy adott könyvtár részleges vagy teljes megsemmisítéséről. Ez történt például az al-Hakám-féle mesés córdobai könyvtár esetében.
A kalifa utódja, II. Hiszám (uralkodott: 976-1009) kénytelen volt átengedni a hatalmat al-Manszúrnak, aki jelentős hódításokba kezdett, és nem nagyon érdekelték a könyvek és a tudományok, felhagyott a toleranciával, és üldözte a tudósokat. Az ortodox nézetek kerültek előtérbe, és II. al-Hakám nagyszerű tudományos könyvgyűjteményét – Abu Amir Mohamed ben Abi Amir kamarás vezetésével – feldúlták, szétszórták, elégették és a palota kútjába dobálták.[56] Szaíd, a 11. században élt történész, toledói kádi korabeli leírása szerint mindez a következő módon zajlott: „(A kamarás) ..., alighogy a kormány megbízta, elment a kalifa apjának, al-Hakámnak a könyvtárába, ahol ott voltak a már említett könyvek és még sok egyéb holmi. A vezető vallástudósok jelenlétében kihordatott minden művet, amit ott talált, és elrendelte a régi – logikáról, asztrológiáról és más antik – tudományokról szóló könyvek kiválogatását (kivéve az orvosi és matematikai könyveket). Oly módon (történt a kiválogatás), hogy mikor ezek elkülönültek a grammatikától, költészettől, történelemtől, orvoslástól, prófétai hagyományoktól és más tudományos művektől, melyeket az andalúziaiak készítettek, elrendelte, hogy a megmaradt könyveket kivéve – mely a kisebb hányadot tette ki – az összeset el kell pusztítani és égetni. Egyesek tűzre kerültek, a többit a palota kútjába dobálták és földdel meg kövekkel betemették.”[57] Ezt követően is ezerszám hajigálták máglyára a córdobai könyvtár „eretnek-gyanús” köteteit, és a tűz attól kezdve már sosem hamvadt el. A 11. században, a palota többszöri kifosztása során a máglyától megmenekült könyveket széthordták; könyvpiacokon, gyakran papír-áron keltek el. Ez lett a sorsa több magánkönyvtárnak is, például az al-Futáisz által egykor féltve őrzött gyűjteménynek, amelytől tönkrement örökösei csekély pénzért váltak meg. Az andalúziai könyvtárak tehát nem semmisültek meg teljesen, valenciai, almeríai, toledói és más bibliofilek hozzájutottak bizonyos példányokhoz. Aztán 5 évszázaddal később, Granada visszafoglalása után Cisneros kardinális elrendelte, hogy égessék el nyilvánosan a megmaradt muszlim könyveket. A katolikus spanyolok a középkor során, a nagy inkvizíciók idején sosem szűntek meg gyanakodni arab írást látván, félve, hogy hamisság és sátáni varázslat áll a számukra érthetetlen írásokban. Ribera y Tarragó, a neves spanyol iszlám-kutató kutatásai során például feljegyezte azt, hogy talált egy régi arab kéziratos könyvet a valenciai egyetemi könyvtárban, amelynek margóján az alábbi katalán jegyzet áll: „Ezt a könyvet én, Jaime Ferrán találtam, Laguar falujában, miután a mórok felmentek a hegyekbe, és mivel arab betűkkel írott a könyv, sosem találtam olyan személyt, aki el tudta volna olvasni. Félek, nehogy Mohamed Koránja legyen ez...”[58] E nagy félelmet kiváltó mű egyébként egy ártatlan nyelvtankönyv volt.
19. kép — A „Bölcsesség Háza” Bagdadban
Találhatunk arra is példát, amikor egy-egy zűrzavaros, nyomorúságos időszakban az elkeseredett tömegek dühének esett áldozatul valamely könyvtár. Kairóban például a 12. század elején számos könyv azért semmisült meg, mert a fosztogatók a bőr könyvborítókból szandálokat csináltak maguknak, a könyvlapokat pedig – mint számukra értéktelen holmit – eltüzelték vagy a Nílusba dobálták.[59]
A korabeli szemtanúk leírásán kívül tehát általában csak igen kevés maradt az egykori fényes könyvtárakból. Néhány kivételes értékű és ritka szépségű könyv természetesen ma is megcsodálható a párizsi, Escorial-beli, kairói, fezi vagy egyéb könyvtárakban és múzeumokban. Néhány hírmondóként maradt példány mindössze, melyek gondolatban elröpítenek minket a középkori iszlám kulturális centrumaiba. Ha csak igen töredékesen is, de bepillantást nyerhetünk az akkori gondolkodás, tudományos és kulturális élet kulisszái mögé. Az effajta vizsgálódások azonban nemcsak a muszlim világ megismeréséhez visznek közelebb. Az iszlám írásművészete, könyv- és könyvtártörténete tanulmányozása nagyon fontos az európai művelődéstörténet feltárása kapcsán is. A középkori Európa szellemi élete, a keresztény tudósok műveinek megértése ugyanis csak így lehet teljes. A 17. században élt jeles erdélyi gondolkodónk, Apáczai Csere János – aki egyébként a héber, görög és latin nyelv elsajátítása mellett negyedik idegen nyelvként fontosnak tartotta az arabot is – „néma mesterek”-nek nevezte a könyveket. Valószínűleg sok muszlim uralkodó, tudós, diák, könyvmásoló és fordító vélekedett hasonlóan, akik ezerszám készítették és olvasták a különböző műveket a mecsetek vagy könyvtárak falai között. Sokan voltak, akik nappal és éjjel pergamen, papirusz vagy papír fölé görnyedve, végeláthatatlanul rótták a betűk sorát, hogy a tudást megőrizzék és átmenekítsék az elkövetkezendő nemzedékeknek. Ők tudták, hogy nincs nagyszerűbb tájék a földkerekségen, mint az írott szó csendes birodalma.
____________________
[56] BRENTJES, B.: Izmael fiai – Az arabok története és kultúrája. Kossuth, Budapest, 1986. 86. o. | URL — Antikvarium.hu | PTE OPAC — 930 B 88
[57] SZAID: Tabaqat al-Uman. Spanyolra fordította: Machado, O. A., spanyolból magyarra fordította: Kéri, K. In: SÁNCHEZ-ALBORNOZ, C.: La España musulmana I. Espasa-Calpe, Madrid, 1978. 417. o. | URL — Iberlibro.com
[58] MOLINA i. m., 124. o.
[59] ELLISSÉEFF és mások, i. m. 491-492. o.